Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006

találatszám: 23 találat lapozás: 1-23

Névmutató: Todea, Alexandru

1990. március 25.

A pápa megoldotta a romániai katolikusok több évtizede vajúdó kormányzati válságát, 5 új latin szertartású és 6 görög szertartású katolikus püspököt nevezett ki az egyházmegyék élére. Az egészségi állapota miatt visszavonult dr. Jakab Antal gyulafehérvári megyéspüspök helyére Bálint Lajos eddigi segédpüspököt, nagyváradi püspöknek Tempfli Józsefet, szatmári püspöknek Reizer Pált, temesvári püspöknek Sebastian Kräutert, iasi püspöknek Petru Gergelt, bukaresti érseknek Ioan Robut nevezte ki. Üldözésük idején tanúsított állhatatos magatartásukért címzetes érseki címet kapott Boros Béla és Ioan Chertes görög katolikus püspök. A görög katolikus Fogaras-Gyulafehérvár egyházmegye élére Alexandru Todea mint érsek, a lugosi egyházmegye élére Ioan Ploscaru, a Kolozsvár-Szamosújvári egyházmegye élére Gheorghe Gutiu, a nagyváradi egyházmegye élére Vasile Hossu, a nagybányai egyházmegye élére Lucian Muresan került püspöki rangban. /Köszöntjük új püspökeinket. = Keresztény Szó (Kolozsvár), márc. 25. - 7. sz./

1991. május 20.

Teoctist pátriárka, a román ortodox egyház vezetője máj. 20-án kiadott közleményében tiltakozott amiatt, hogy a görög katolikus hívők, élükön Alexandru Todea érsekkel elfoglalták a balázsfalvi ortodox templomot, az egykori görög katolikus érseki székesegyházat. Teoctist felszólította a világ valamennyi ortodox egyházát, hogy szakítsák meg a teológiai párbeszédet a római katolikus egyházzal II. János Pál pápa működésének idejére, amíg a pápa támogatja az unitusok /görög katolikusok/ térítő buzgalmát, a katolicizmus expanzióját Kelet-Európában. /MTI/

1991. május 22.

Ioan Robu, Bukarest római katolikus érseke sértőnek minősítette Teoctist pátriárka nyilatkozatát, aki erőszakosnak nevezte a balázsfalvi templom elfoglalását. A balázsfalvi székesegyház a görög katolikusoké volt, 1948-ban, a görög katolikus egyház betiltásakor a templom az ortodoxok kezébe került. Ezt a templomot foglalták vissza a hívek Alexandru Todea érsek vezetésével. A Romania Libera "Teoctisttal kihátrálva Európából" címmel szintén elítélte Teoctist nyilatkozatát, melyben hadat üzent a pápának. A középkor óta nem volt ilyen csatakiáltás, írta a lap. /MTI/ Előzmény, a nyilatkozat: máj. 20.

1991. május 29.

Moldova Köztársaságnak fogják nevezni a jövőben is, de elnevezéséből törlik a szocialista és a szovjet szót. A képviselők megváltoztatták a Legfelsőbb Tanács elnevezést is, ez lesz mostantól a parlament. A függetlenségi nyilatkozat kimondását sürgeti a Népfront képviselői. Az oktatási minisztérium meg akarja szüntetni az orosz nyelv tanszékét az egyetemen. A tanszék tanárai Mircea Snegur elnökhöz írt levelükben hangsúlyozzák, hogy ez az intézkedés ellentétes a nyelvhasználati törvénnyel, a tanszék megszüntetésével a köztársaság másfél millió orosz anyanyelvű állampolgárának gyermekei nem nyerhetnének filológiai képzést a kisinyovi egyetemen. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./ II. János Pál pápa bíborossá nevezte ki Alexandru Todeát, Fogaras és Gyulafehérvár görög katolikus püspökét. /MTI/

1991. július 10.

Alexandru Todea görög katolikus bíboros nyilatkozott a bukaresti Cuvintul 95. számában, júniusban. Elmondta, hogy bíborossá kinevezése után nem változtat eddigi munkásságán, tovább fog harcolni a nacionalizmus eszméje ellen. A pápától jóváhagyó válasz érkezett Todea meghívására. A pápa Romániába látogatása akkor volna lehetséges, ha megjavulna a légkör a katolikus egyház szerepének megítélésében. Todea többször elmondta, hogy a görög katolikusoknak vissza kell kapniuk az 1948-ban elvett templomaikat. Nem voltak árulók, hangoztatta az érsek, visszautasítva a rágalmakat. Õt magát hétszer tartóztatták le, egyszer azért, mert nem volt hajlandó utasítani a papságot, hogy kérjék a templomokban Maniu halálra ítélését. Todea arra emlékezett, hogy 12 évig ült börtönben, közben többször magyar püspökökkel. "Kiszabadulva mi is, ők is a tolerancia szellemét próbáltuk ápolni". Az érsek az 1990-es marosvásárhelyi véres pogromról ezt mondta: "kihallgatáson voltam az elnöknél és még az első napon arra kértem, hogy avatkozzon közbe. Azt mondta, nem lép közbe, csak később, a végén. Ezt a kifejezést használta." Teoctist ortodox pátriárka II. János Pál pápával szemben ellenségesen nyilatkozott. Nyilatkozatától elhatárolta magát Corneanu Bánát ortodox mitropolitája. Todea érsek hozzátette, hogy Teoctist pátriárka a legkompromittáltabb főpap, kiszolgálta a Ceausescu-rendszert. Amikor 1989 decemberében Temesváron annyi fiatal meghalt, akkor Teoctist hűségét kifejező táviratot küldött Ceausescuhoz. /Alexandru Todea nyilatkozatának magyar fordítása: Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./

1991. július 24.

Ünnepélyesen beiktatták tisztségébe Alexandru Todeát, a görög katolikus egyház bíborosát. A szertartáson jelen volt Petre Roman miniszterelnök is. /MTI/

1991. augusztus 18.

Beke György mutatta be az olvasóknak a nagy példányszámú Romania Mare hetilapot, amely magyargyűlölő cikkek végtelen sorát hozza. A lap egy esztendős fennállása alkalmából kiadott, jún. 7-i számában Ion Antonescu marsall - a meggyilkolt hős címen emlékezett a háborús bűnösre. A román művelődésügyi miniszter két teljes oldalt kap "Andrei Plesu, egy bandita a román kormányban" címmel. A Romania Mare dühödten kirohant Tom Lantos és Soros György ellen. A román görög katolikus egyház mártír főpapját, Alexandru Todea bíborost Júdásnak, bálványimádónak, gyűlöletes alaknak, apokaliptikus szörnynek nevezte, aki ráadásul prédikációkat mond "a románok számára olyannyira elviselhetetlen nyelven, magyarul." Alexandru Todeát 1951-ben életfogytig tartó börtönre ítélte a bukaresti hadbíróság, három éven át Márton Áron püspök cellatársa volt, mindig a legnagyobb tisztelettel beszélt Márton Áron helytállásáról. Todeát 16 év után engedték szabadon, amikor bekapcsolódott a betiltott görög katolikus egyház titkos működésébe. Todea szelíden nyilatkozott a Romania Marében személyét ért durva támadásról: szeretné elősegíteni ennek a nemzetnek a kulturális és erkölcsi felemelkedését. /Cuvintul, jún. 25./ A művelődési minisztérium viszont júl. 22-i közleményében erélyesen elítélte a Romania Mare és az Europa lapokat. Ezek a kiadványok gyűlöletet szítanak más népek iránt, rontják az ország hitelét, erőszakra bujtogatnak, vasgárdista szelleműek, élesztgetik a nosztalgiát a diktatúra, annak képviselői és kiszolgálói iránt. Hozzá kell tenni, hogy amíg egyik minisztérium elítéli a lapot, a másik díjjal jutalmazza. /Beke György: Tények válasza. A mártíromság folytatódik. = Ring (Budapest), aug. 18./

1992. április 11.

A magyarországi gyógykezelésen tartózkodó Bálint Lajos gyulafehérvári érsek szívműtéte után a kórházban adott nyilatkozatában kifejtette, hogy a népszámlálás propagandacélokat szolgált. Ez az esemény egy 1918 óta tartó programba illeszkedik, amelynek célja a kisebbség felszámolása. A megmaradás nemcsak a gazdasági eredményektől függ, hanem "a kisebbségre ítéltek erkölcsi tartásától. Az egyház ezt igyekszik erősíteni az evangelizálással." A diktatúra bukásával az egyház birtokába jutott bizonyos szabadságnak, de nem kapott eszközöket feladata ellátásához. 1948-ban 1435 felekezeti kisebbségi iskolát államosítottak. Sokszoros kérés ellenére nem kaptak vissza egyetlen egyházi iskolát sem. - Szükség lenne egy reális egyházi felmérésre, egyházi népszámlálásra, hogy kiderüljön, hányan is vannak. - Alexandru Todea görög katolikus érsek nem engedett a Securitate sugalmazásának, hogy saját templomaik helyett a magyarokéra tartsanak igényt. A Szentszék gesztusa /a gyulafehérvári püspökség érsekséggé emelése/ akkor lesz igazi jelentőségű, ha megtörténik az, amit eredetileg kért a négy egyházmegye, hogy együtt alkossanak egy érseki tartományt. Bálint érsek reménykedik benne, hogy ez megtörténik. /Bálint Lajos gyulafehérvári érsekkel beszélget Pintér Dezső. = Magyar Hírlap, ápr. 11./

1994. július 23.

A pápa Lucian Muresant nevezte ki a romániai görög katolikus egyház élére, miután elfogadta a 82 éves Alexandru Todea érsek nyugalomba vonulási kérelmét. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 23./ Todea agyvérzés következtében megbénult, tolókocsihoz van kötve. II. János Pál pápa Gheorghe Gutiunak, Szamosújvár püspökének érseki címet adott, Ioan Sisistean lett Máramaros új püspöke. Todeát 1950-ben bebörtönözték, 1964-ben szabadult, de továbbra is házi őrizetben tartották. Háza a földalatti egyház központjává vált. 1990-ben a pápa Todea püspököt Fogaras és Gyulafehérvár érsekévé, 1991-ben bíborossá nevezte ki. /Magyar Kurír (Budapest), 161. sz., aug. 5./

1994. augusztus 27.

Aug. 27-én beiktatták a két éve agyvérzés miatt tolószékbe kényszerült Alexandru Todea bíboros, Fogaras és Gyulafehérvár görög katolikus érsekének utódát, a 63 éves Lucian Muresant a balázsfalvi székesegyházban. Jelen volt John Bukovsky romániai apostoli nuncius, Jakubinyi György gyulafehérvéri érsek, Reizer Pál szatmári püspök, a magyarországi püspöki kar képviseletében pedig Keresztes Szilárd görög katolikus megyéspüspök. Lucian Muresant júl. 20-án nevezte ki a pápa. /Magyar Kurír (Budapest), 181. sz., aug. 31./

1997. december 11.

Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői nyílt levelükben arra szólították fel a görög katolikus egyház elöljáróit, hogy vállaljanak közvetítő szerepet a kötelékükbe tartozó Szeplőtlen Szív apácarend és a székelyudvarhelyi önkormányzat között a Csereháton épített gyermekmenhellyel kapcsolatban és ehhez felajánlották "békességteremtő szolgálatukat". Levelükben a főpapok leszögezték, hogy hosszú ideje mélységes aggodalommal követik figyelemmel a bonyodalmakat és aggasztó fordulatnak tekintik, hogy Remus Opris kormányfőtitkár közreműködésével, "bármely törvényes alap nélkül, karhatalmi erők segédletével apácák hatoltak be" a vitatott menhely épületébe és "rajtaütésszerű, erőszakos módon önhatalmúlag birtokba vették azt". "Egyházaink nem nézhetik szó nélkül a hazai etnikai és felekezetközi békét fenyegető" fejleményeket, hangoztatják az aláírók, ezzel indokolva kérésüket a közvetítésre. Levelükben felkérik a testvéregyház elöljáróit, hogy velük együtt ítéljék el és utasítsák el a karhatalmi erők bárminemű beavatkozását a csereháti konfliktusos helyzetbe. "Határozottan visszautasítjuk, hogy vitás egyházi és polgári ügyeket hatósági erőszakkal intézzenek. Mi a törvényes és békés megoldás elkötelezett hívei vagyunk" - szögezik le a főpapok dec. 9-i keltezésű üzenetükben. A levelet többek között Jakubinyi György érsek és Tempfli József püspök írta alá a katolikus, Tőkés László és Csiha Kálmán püspök a református, Szabó Árpád az unitárius és Mózes Árpád püspök az evangélikus egyház részéről. Az írást Lucian Muresan érseknek, Alexandru Todea bíboros érseknek, továbbá a görög katolikusok öt püspökének címezték. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 13-14./ Az MTI tudósítójához dec. 11-én faxon juttatták el ezt a levelet. /MTI/

1999. február 15.

A Szabadság interjút készített Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsekkel. A beszélgetés során szóba került a romániai pápalátogatás kérdésköre is. Az egyes országok katolikus püspöki konferenciájának tagjai minden ötödik évben kötelesek együttesen elmenni Rómába. Ilyenkor meglátogatják a pápát, és a pápa minisztériumait, amelyek kongregációk és pápai tanácsok. "Először 1991 márciusában voltunk Rómában testületileg, 1937 óta első alkalommal Romániából. 1996 decemberében, a második látogatásunkkor is átadtuk a romániai katolikus püspöki kar meghívását. Ezt követően minden levélben, amit hozzá intéztünk, az utolsó passzus a meghívás megismétlése volt. Ezt a pápa elfogadta, azzal a kitétellel, hogy látogatására csak akkor kerülhet sor, ha az illető ország többségi vallásának vezetői, illetve az állami hivatalosságok részéről visszajelzést kap arra, hogy látogatása ellen legalább nem tiltakoznak." A legutóbbi napokig azonban még mindig hiányzott az ortodox egyház meghívása. "A román ortodox egyház ugyanis nem merte bevallani, hogy az orosz ortodox egyház nyomása alatt áll. Az oroszok szerint ugyanis a pápa azért látogatna a többségében ortodoxok lakta országokba, hogy visszahódítsa a 4 millió ukrán, és a két millió román görög katolikus hívét, akit kényszerítő körülmények között ortodoxxá változtattak. Hogy ezt valamiként kimagyarázza, II. Teoctist pátriárka még tavalyelőtt kijelentette: alapjában véve nincs ellene a pápa romániai látogatásának, de az ortodox illemszabályok szerint nem illik, hogy elsőként egy újkori, mindössze 1925-ben alapított pátriárkátust látogasson meg, mielőtt az ősi, apostoli korú pátriárkátusoknál tenné tiszteletét: Alexandriában, Jeruzsálemben, Antiochiában, vagy a XVI. század óta pátriárkátusi címet hordozó Moszkvában." "Tavaly annyiban változott az ortodox egyház vezetőségének álláspontja, hogy kijelentette: a pápa jöhetne, hiszen az ortodoxoknak a római katolikusokkal jó kapcsolataik vannak, de az igazi baj a görög katolikusokkal van, mert őket az ortodoxok hittagadóknak és nemzetárulóknak tartják. Amíg az 1948-ban elvett 1800 templomukról, mindennemű követeléseikről és abbeli szándékukról nem mondanak le, hogy az 1948-ban ortodox hitre áttért 2 millió hívőjüket visszatérítsék, addig pápa ide nem jöhet! Mindezek után számomra is igen meglepő volt a múlt csütörtökön nyilvánosságra hozott ortodox szinódusi döntés, amely szerint a Szentatyát feltétel nélkül meghívják Romániába. Ennek a hátterében az áll, hogy a Szentszék kérésére a görög katolikus egyház lemondott kezdeti, 1990-es álláspontjáról, amelyet az akkor még fungens Alexandru Todea bíboros így fogalmazott meg: restitutio in integrum! ... A román ortodox egyház úgy hirdeti, hogy az 1690-es unió a Habsburgok részéről állami kényszer volt: a románoknak ravasz ígéreteket tettek, ha áttérnek a katolikus vallásra. Hogy visszatérhessenek az ortodox egyházba, ehhez teljes szabadságra volt szükség, és ez csak 1948-ban következett be. A hivatalos ortodox verziót a lakosság elhiszi, pedig az 1800 görög katolikus lelkész kétharmada kényszer alatt, kínzások közepette tért át, egyharmadát pedig hosszú börtönbüntetésre ítélték, miközben az egyház püspökeit kivétel nélkül bezárták. Gyulafehérvárra a titkosügynökök révén összehívott lelkészi nagygyűlés színjáték volt. A román ortodox egyház nem ismeri el testvérének a görög katolikust. Meglátása szerint igazi román csak ortodox lehet! A Szentszék ilyen előzmények után azt kérte, hogy valamilyen tárgyalás kezdődjék el. Az első találkozó Bukarestben volt, a másodikra pedig két hete, Balázsfalván került sor, a harmadik pedig március 6-án lesz a torockóremetei kolostorban." "Meggyőződésem, hogy a görög katolikus egyház részéről ez óriási áldozatokat követel. Annyi eredményt mégis hoztak, hogy az ortodoxok lemondanak azokról a templomokról, amelyeket a görög katolikusok valamilyen formában visszaszereztek: összesen 100 ilyen templom van. A görög katolikus egyház viszont arra kötelezte magát, hogy a további templomai visszaszerzésére indított pereit leállítja, illetve visszavonja. A közös tárgyalás harmadik pontjaként arra született egyezség, hogy vegyes bizottság száll ki minden faluba, ahol vitatott templom van. Ezek további, vegyes használatáról tárgyalnak. Persze kérdés, hogy ebbe beleegyezik-e minden görög katolikus püspök. Számomra mégis meglepő, hogy a további tárgyalások kimenetelétől függetlenül az ortodox szinódus felhatalmazta a pátriárkát, hogy hívja meg Romániába a pápát. Nyilván emögött politikai szándék, érdek is van. Románia azt szeretné bebizonyítani, hogy európai ország, hogy fogadja a pápát." "Elképzelések szerint egy napra érkezne Bukarestbe. Látogatást tenne Emil Constantinescu államfőnél, a pátriárkánál, ezt követően pedig a román fővárosban misézne, mert elvégre minket, a híveit jön meglátogatni. Valószínűleg valamelyik stadiont bérelnék ki, ott lenne a szentmise, amelyre az egész országból várják a katolikus zarándokokat. A hír hallatára mi, erdélyi püspökök azonnal beadtunk a Szentszékhez egy kérelmet (amibe természetesen nem írhattuk be a Székelyföld hangulatát, mely szerint, ha a pápa csak Bukarestbe jönne, inkább ne jöjjön, olyan nagy volna a kiábrándulás, mert a székely ember nem megy el Bukarestbe). Elképzelhető, hogy az eredeti tervektől eltérően nem májusban kerülne sor a látogatásra, hanem a beütemezett lengyelországi látogatás előtt vagy ezt követően jönne Romániába, így Erdélyt is útba ejthetné..." "Püspöki karunkat a mai napig nem értesítette a Szentszék arról, hogy a pápa jön, és kéri javaslatainkat. Az idő rövidsége és a rendkívülinek minősíthető romániai látogatás kapcsán könnyen megtörténhet, hogy a Szentszék egy szép napon közli a végleges döntését az egynapos bukaresti látogatásáról, ami megváltoztathatatlan lesz..." "A pápa, ha eljön, ha nem, minden politikai alakulat érvként vagy ellenérvként használja fel ezt. Ezt nem lehet elkerülni! A görög katolikusok már eleve félnek attól, hogy ha a pápa eljön Romániába, az eddigi tárgyalásaik az ortodoxokkal vakvágányra kerülnek, mert a többségi egyház képviselői azzal fognak érvelni, hogy lám, a pápa legitimizálta az ők álláspontjukat." /Makkay József: Beszélgetés Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsekkel. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 15., részletesen idézte: Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 16./

1999. április 13.

Szászrégenben a harmincas években egyenlő arányban éltek magyarok, szászok és románok. A szászok közül az 1945 utáni megtorlások, majd a Ceausescu-rendszerben folytatott emberkereskedelem következtében alig maradt néhány. A magyarság viszont máig megőrizte egyharmados arányát. A negyvenezer lakosú kisvárosban tizennégyezren vallják magukat magyarnak. Fél évszázados szünet után márciusban újraindult - Szászrégen és Vidéke címen - a magyar folyóirat. A Csernátoni József által szerkesztett lapban Márk Endre, a helyi RMDSZ elnöke emlékeztetett: "céltudatosan történt a magyarság szellemi, erkölcsi és anyagi elsorvasztása..." Megállapította, hogy az RMDSZ életében hiányát érzik a fiatalságnak. - Szászrégenben élénk magyar közösségi élet folyik. Tavaly szobrot állítottak az 1956-os mártír Horváth László református lelkész emlékére. A szobor alkotója id. Jorga Ferenc helyi művész. Idén júl. 31-én tervezik a Petőfi-szobor /szintén id. Jorga Ferenc munkája/ avatását a katolikus templom cintermében. A nemrég szentté avatott Apor Vilmos mártír püspök szobrát /a marosvásárhelyi Hunyadi László alkotása/ a katolikus templom előtti téren szeretnék felállítani. - Szászrégen magyarsága az 1992-es helyhatósági választásokon hét, míg az 1996-oson hat RMDSZ-képviselőt juttatott be Szászrégen huszonegy tagú önkormányzati testületébe. Ez sem elégséges ahhoz, hogy a magyarság érdekeit szolgáló határozatokat megszavazzák. Nem sikerült elérni, hogy a köztereken állítsák fel a szobrokat. - Szászrégen Nagykőrössel alakított ki testvérvárosi kapcsolatot. A magyar közösség kulturális életét a Kemény János Művelődési Társaság fogja össze, élén Böjte Lídia magyar szakos tanárnővel. - Az idős görög katolikus egyházfő, Alexandru Todea bíboros is a városban él. Vele a római katolikusok testvéri szeretetben élnek együtt. /Szentgyörgyi László: Egy életképesnek tűnő magyar közösség. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 13./

1999. május 10.

A pápalátogatás második napján, máj. 8-án a pápa meglátogatta a bukaresti Belu katolikus temetőt, majd a Szent József katedrálisban bizánci rítusú, görög katolikus szentmisét mutatott be a román görög katolikus egyház vezetőinek, a római katolikus püspököknek, mindkét rítushoz tartozó katolikus papoknak, szerzeteseknek és nagyszámú hívőnek az ortodox vezetőknek és az államelnöknek a jelenlétében. II. János Pál román nyelven elhangzott szentbeszéde arra bibliai igére épült, amely szerint az "igazság szabaddá tesz" (Jn 8,32). Megható jelenet volt Alexandru Todea bíboros, a betegsége miatt nyugalomba vonult görög katolikus érsek megjelenése, akit a templomi közösség tapssal ünnepelt. Ugyanígy hatalmas taps köszöntötte a pápa kivonulását. Délután Teoctist ortodox pátriárkával, valamint az Ortodox Egyház Szent Szinódusának tagjaival találkozott a katolikus egyházfő. A pápa kiemelte, hogy már évek óta készül egy ilyen jellegű találkozásra az ortodoxiával. /Találkozás egy valódi karizmatikus vezetővel. II. János Pál befejezte háromnapos bukaresti látogatását. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./

1999. május 13.

A román görög katolikusok történetét vázolta fel Pascu Eduard. A román ortodoxok egy része 1700-ban egyesült a katolikusokkal, akik a keleti rítust megtartották, ezért görög katolikusok. A kommunista rendszerben üldözték a görög katolikus egyházat, megrendezték a "visszatérésüket" az ortodox egyházba. Hét görög katolikus püspök halt meg börtönben. 1989 után az állam újra elismerte a görög katolikus egyházat, melynek jelenleg közel 700 papja. 850 parókiája és 830 ezer híve van. Alexandru Todea bíboros /sz. Marostelek, 1912. jún. 5./ A kommunista rezsimben hétszer tartóztatták le, összesen 14 évet töltött börtönben. Súlyos agyvérzést szenvedett, emiatt 1994-ben lemondott az egyház vezetéséről. A pápa látogatásakor tolókocsin, a pápa jobbján ült a bukaresti templomban. /Pascu Eduard: A Rómával Egyesült Román Egyház története. = A Nap (Bukarest, a Ziua magyar nyelvű hetilapja), máj. 13./ A görög katolikus egyház története nagyon vázlatos, nem szól arról, hogy 1948-ban betiltották az egyházat, rengeteg papot letartóztattak. 1989 után pedig az ortodoxok nem hajlandók visszaadni az 1948-ban elkobzott templomaikat.

1999. május 22.

A legmagasabb román állami kitüntetést adományozta Teoctist pátriárkának, a román ortodox egyház fejének és Alexandru Todea görög katolikus bíborosnak Emil Constantinescu államfő. A Románia Csillaga érdemrenddel az államfő "a pápa bukaresti látogatásával megkezdett út elismerését és folytatásának ösztönzését kívánta hangsúlyozni", illetve Todea bíboros esetében az államfő külön is elismeréssel kíván adózni annak az embernek, akinek a kommunista rendszer idején elviselt szenvedéseit II. János Pál pápa Péter apostol kínszenvedéseihez hasonlította. A kitüntetést Teoctist pátriárka máj. 21-én vehette át, a mozgásképtelen Todea bíborosnak pedig az államfő személyesen viszi el Besztercére. /Záróra rovat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./

2003. február 17.

Febr. 24. -márc. 1. között a romániai katolikus püspöki konferencia tagjai Rómába mennek, ad limina látogatásra: a katolikus püspökök öt évente meglátogatják a pápát, ugyanakkor a kongregációknál megbeszélik az elmúlt öt évben adódott kérdéseket. A romániai katolikus püspökök konferenciája, mely három rítust foglal magába (latin, görög és örmény), 1991-ben alakult meg és azon év márciusában a püspöki kar tagjai első ízben voltak ad limina látogatáson Rómába, először 1937 óta. E látogatáson választották meg a megyéspüspökök Alexandru Todea metropolitát, a későbbi bíborost a konferencia elnökének. A konferencia jelenlegi elnöke Ioan Robu bukaresti metropolita-érsek. A második ad limina látogatásra 1996 decemberében került sor, a jelenlegi a harmadik lesz. Az öt éves ciklus szerint 2001-ben került volna sor a következő látogatásra, de a jubileumi esztendő zsúfoltságának és II. János Pál pápa betegségének következményeként két évvel kitolódott. /Romániai katolikus püspökök a pápánál. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 17./

2003. szeptember 3.

Fodor Sándor nem tekinti tragédiának, ha a fiatalok egy része Magyarországon kíván boldogulni, ahol a lakosság létszáma évenként 30-40 000-rel csökken, és ahová kínaitól ukránig minden nemzet gyermekei bevándorolhatnak, letelepedhetnek (lehetőleg a környező országok magyarjai kivételével), hogy száz év múlva már utódaik tekintsék "betolakodóknak" a még megmaradt magyarokat. Az anyanyelvüket még őrző, ahhoz ragaszkodó moldvai csángómagyarokra gondol, akik közül mintegy 30-40 ezren még nem olvadtak be a román nemzetbe, akik még magyarul szeretnék a szentmisét hallgatni. Akikre ráfigyel az RMDSZ, akiket támogatnak külföldi alapítványok is - csakhogy a támogatásukra szánt összegek elapadva jutnak el rendeltetési helyükre, inkább bizonyos magánvagyonok gyarapodását szolgálják, erre célzott aug. 31-én, vasárnap a moldvai csángómagyarság egyik, lemondani készülő vezetője, a Kossuth Rádió reggeli műsorában. A csángók teljes beolvadása a román nemzetbe- csak idő kérdése. 50 évvel ezelőtt létszámuk még megközelítette a százezret! Egyébként romániai látogatása alkalmával II. János Pál sem látogatta meg hűséges római és görög katolikus híveit. Alexandru Todeát, a mártírsorsú görög katolikus érseket súlyos betegen hurcolták-szállították le Szászrégenből Bukarestbe, és a boldog emlékezetű Márton Áron püspök sírját sem kereste fel Róma püspöke Gyulafehérváron. Fodor a maradék moldvai római katolikus, magyarul beszélő csángókat mentené át Magyarországra, amíg még van kit. Ők ugyanis - mély vallásosságuk következtében - nem "egykéznének", nem zárkóznának el a gyermekáldástól. Sajnos már kevesen vannak, de talán még mindig többen, mint Szlovénia és Horvátország magyarsága együttvéve. Ám ezt a keveset jó lenne áttelepíteni, természetesen csak azokat, akik szívesen, önként vállalkoznának erre. /Fodor Sándor: Töprengés jövőnkről. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 3./

2004. május 29.

Nincs a világon – beleértve Magyarországot is – még egy rendezvény, amely olyan nagy számú magyart gyűjt egybe, mint pünkösdkor a csíksomlyói búcsú. A kommunizmus idején sok támadás érte a katolikus egyházat. A Román Munkáspárt Központi Bizottságának titkársága 1949. május 16-án azért ült össze, hogy megvitassa A katolikus agitáció problémái című vitaindítót. Az előzmények: Románia 1948. július 17-én felmondta a Vatikánnal 1927-ben kötött konkordátumot, ettől kezdve kénye-kedve szerint üldözte a római és a görög katolikus egyházat. 1949. augusztus 3-án a tanügyi reform felszámolta a felekezeti oktatást, egyben valamennyi iskoláját államosította. 1949. augusztus 4-én megjelent az egyházak tevékenységét szabályozó 177-es számú dekrétum. Ez legsúlyosabban a katolikusokat érintette, amennyiben tollvonással megszüntette a nagyváradi, szatmári, temesvári és iasi-i püspökségeket, minden felekezetnek megtiltotta, hogy külföldi egyházfőnek rendelje alá magát. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy a romániai két katolikus egyháznak meg kellett volna szakítania kapcsolatát a Szentszékkel. Ezt Márton Áron, majd példája nyomán a többi püspök egyhangúlag megtagadta, és ezzel kezdetét vette közismert kálváriájuk: koncepciós perek, börtönévek, zsarolások, a katolikus egység megbontására szervezett „békemozgalom" stb. A pártvezetőség 1948. szeptemberi ülése kötelezte az Oktatási Minisztériumot, hogy az iskolákból távolíttassa el a vallási jelképeket, kegytárgyakat. Két hónap múlva, 1948. november 25-én a titkárság újabb ülésen mérte fel az „eredményeket". Az előterjesztett jelentés több példát hozott fel arra, hogy túlbuzgó káderek „tisztogatása" kiváltotta a lakosság, főképp szülők és tanítók tiltakozását. Kiderült, hogy az ellenállás legfőbb hadállásai a keresztény ünnepi tömegrendezvények, a pártvezetőség elsőnek ezek meghiúsítását vette tervbe. Az 1949. május 16-i pártvezetőségi ülésen jelentést hallgattak meg a közelgő csíksomlyói búcsúval kapcsolatban, az ennek ellensúlyozására a tervezett, úgymond kulturális és sportrendezvények előkészületeiről. A csíksomlyói búcsú idejére motorkerékpár-versenyeket, egyéb sportvetélkedőket, hangosítókkal ellátott folklórműsorokat, filmvetítéseket határoztak el, valamennyit az oltár közelében, hogy minél „hatékonyabban" zavarják a szertartások áhítatát. Anna Pauker javasolta, hogy katolikus papok ellen mint közbűntényesek ellen indítsanak pereket. Gheorghiu-Dej konkrétabb útmutatásokkal zárta a „haditanácsot", a papokat el kell szigetelni vezető személyiségeiktől; a katolikus egyház egységét első lépésként úgy kell megbontani, hogy a papoknak csak egy része kapjon fizetést, később ezeket az irigyelt kiváltságosokat fel lehet használni, hogy belülről kezdeményezzék a Szentszékkel való szakítást. 1949. június 20-án a Securitate őrizetbe vette Márton Áront, majd következtek Alexandru Todea görög katolikus, Anton Durcovici iasi-i, Pacha Ágoston temesvári római katolikus püspökök és a katolikus hierarchia sok más tagja, de rövidesen sorra került a református, unitárius, evangélikus felekezetek megtizedelése is. /Barabás István: Magyarnak lenni Csíksomlyón. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 29./

2010. március 20.

Smaranda Enache: „Megbélyegzett ember, nemzetáruló lettem”
"A belügyi szerveknek főként az nem tetszett azokban a napokban, hogy a forradalmi hevület mennyire közel hozta egymáshoz az erdélyi magyar és román közösséget, hogy hirtelen egymásra találtak. Ez hosszú távon erdélyi autonomista törekvésekhez vezethetett volna. Sikerének akkor lett volna komoly esélye, ha mind a magyarok, mind a románok óhajtották volna az autonómiát. Szerintem, és sok más értelmiségi szerint főként ezért hoztak létre törésvonalat a két etnikum között."
Játsszunk el a gondolattal, hogy 1989. december végén járunk, és ismét összegyűlünk mi, marosvásárhelyi magyar és román értelmiségiek, és létrehozzuk azt a bizonyos Barátság Platformot, amit annak idején aláírtunk, közzétettünk, mert hittünk abban, hogy eljött a „szeressük egymást, gyerekek” szlogen megvalósulásának boldog korszaka. Vajon tehettünk volna valamit másképpen? Megakadályozhattuk volna a márciusi véres konfliktust? Vagy olyan konspiratív gépezet indult be, ami ellen esélyünk sem lett volna cselekedni?
– Sok mindent tehettünk volna, de ahhoz tudnunk kellett volna, hogy valójában mi is történik. Meggyőződésem, hogy kész forgatókönyv alapján történtek a marosvásárhelyi események, és mi ezt nem vettük észre. Decemberben a tömeg azt skandálta a városban, hogy testvérek vagyunk, sovinizmus nem létezik, az emberek komolyan gondolták, hogy a forradalom a nemzeti ellentéteket is feloldja. De a közhangulat nagyon rövid idő alatt romlott. Január végén már nemzetiségi összecsapás történt Szászrégenben, amelyet a Vatra Românească elődje, a Frăţia Românească provokált. A Vatra február 6-i, a vásárhelyi Sportcsarnokban rendezett nagygyűlésén igen kemény jelszavak hangzottak el, mint például: „Magyar vért akarunk inni!”. Ha jól emlékszem, olaj volt a tűzre François Mitterand francia elnök kijelentése is, már ami a magyarokkal szembeni igazságtalan bánásmódra vonatkozott. Januárban a Cuvântul Liber megyei lapban naponta megjelent valamilyen uszító cikk, például arról, hogy az önálló magyar iskolák szeparatizmushoz, külön magyar kórházak, járdák létéhez vezet... A közszolgálati televízió is táplálta ezt a hangulatot, megjelentek a vérlázító térképek Erdély elcsatolásával kapcsolatban. Nekünk, itteni értelmiségieknek semmilyen tapasztalatunk nem volt a válságkezelésben, nem voltunk tisztában a nagy geopolitikai folyamatokkal.

Smaranda Enache
1950. március 31-én született Marosvásárhelyen, orvos családból származik. Bukarestben bölcsésztudományi diplomát szerzett, specialitása a magyar és a francia nyelv, pár évig Bukarestben fordítóként dolgozott, majd Marosvásárhelyen tanított. 1983-tól a rendszerváltásig az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház irodalmi titkára, majd művészeti igazgatója. 1990 után a Társadalmi Dialógus Csoport ügyvezető igazgatója, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga alapító tagja, társelnöke. 1998 és 2001 között Románia finnországi és észtországi nagykövete. Az Alianţa Civică szervezet alapítója, számos hazai és nemzetközi emberjogi szervezet tagja. Cikkei jelentek meg a Gazeta de Mureş, Revista 22, Altera, Secolul XXI, Provincia, Uncaptive minds (SUA) kiadványokban. Számos emberjogi tanulmány, kötet szerzője, társszerzője. Több magyarországi díj kitüntetettje, megkapta Marosvásárhely díszpolgára címét is, de lemondott róla, amikor azt egy erre nem méltó marosvásárhelyi személyiségnek is odaítélték. – A fekete márciussal kapcsolatban azóta is létezik egy magyar és egy román igazság. A román változatban kulcsszerepe van annak a magyarázatnak, hogy a konfliktust a február 10-i gyertyás menet robbantotta ki, mivel a románság megijedt a magyar tömegtől. De ha már januárban szisztematikusan zajlott az uszítás, akkor ez a változat nem állja meg a helyét.
– Főleg a nem erdélyi származású románság számára volt megdöbbentő, hogy a magyarok rendkívül szervezetten léptek fel, hogy az RMDSZ nagyon gyorsan, jelentős taglétszámmal megszerveződött. Úgy gondolták: a szervezet illegálisan korábban is létezett. A Pro Europa Ligában elemeztük, hogy a gyertyás menet szervezettsége, némasága révén erősen hatott, és jól jött azoknak, akik már azelőtt is a „magyar veszéllyel” riogatták a román közösséget. Azt sulykolták a román lakosságba, hogy baj van, mert a hadsereg stigmatizálódott, hiszen részt vett a forradalom elnyomásában, az állambiztonsági szervek nem léteznek, a határok nyitottakká váltak, tehát veszélyérzetet keltettek az emberekben. A magyarság nem vette észre, hogy egyes gesztusait nagyon jól lehet manipulálni. A gyertyás menet magyar résztvevői egyénenként azt akarták sugallni a többségnek a felvonulással, hogy „mi gyengébbek vagyunk, szükségünk van a segítségetekre a kultúránk megóvása érdekében”. De a hatalmas, kompakt tömeg üzenete nem ekként jutott el a többséghez.
– Közismert az az elmélet, miszerint a Szekuritáté újraalakítása volt a vásárhelyi események kirobbantásának fő célja. Vagyis hogy álláshoz, fizetéshez jussanak a belügyisek. De vajon létezett-e egy Koszovó-típusú forgatókönyv, vagy inkább az ettől való félelem sürgette az ország akkori vezetőit, hogy talpra állítsák, működésbe hozzák az állambiztonsági szerveket, a titkosszolgálatot?
– Valamennyi államnak bármilyen helyzetben szüksége van a biztonsági szervekre, és a vásárhelyi események mindenképpen legitimizálták az új titkosszolgálatot. Szerintem a belügyi szerveknek főként az nem tetszett azokban a napokban, hogy a forradalmi hevület mennyire közel hozta egymáshoz az erdélyi magyar és román közösséget, hogy hirtelen egymásra találtak. Ez hosszú távon erdélyi autonomista törekvésekhez vezethetett volna. Sikerének akkor lett volna komoly esélye, ha mind a magyarok, mind a románok óhajtották volna az autonómiát. Szerintem, és sok más értelmiségi szerint főként ezért hoztak létre törésvonalat a két etnikum között.
– A márciusi eseményekről rengeteget írtunk, beszéltünk, de a lényeg mintha mégis rejtve maradt volna. A közvélemény ma is arra kíváncsi, hogy kik tehetők felelőssé a pogrom kialakulásáért. Ön kiket nevezne meg?
– Talán egy évvel az események után találkoztam a Temesvár Társaság két egykori vezetőjével, George Şerbannal és Vasile Popovici-csal, akik 1990. március 19-én Ion Iliescunál voltak megbeszélésen, mert a Temesvári Kiáltványban is volt egy pont, ami az ország regionalizálására vonatkozott. Ezért hivatták őket. Ők mesélték nekem, hogy a kabinetfőnöke óránként tájékoztatta Iliescut a vásárhelyi eseményekről. Iliescu nagyon jól tudta, hogy ide várják, mégsem volt hajlandó eljönni. De nemcsak Ion Iliescu és a Nemzeti Megmentési Front ítélte el a magyarokat, hanem a Parasztpárt (PNŢCD) vezetősége is. Szintén felelős a belügyminisztérium akkori vezetősége. Vásárhely nem nagy város, a hadsereg helyi hírszerző szolgálata meg tudta volna akadályozni az öszszecsapást. Meg kell állapítanunk, hogy a titkosszolgálat azokban a napokban is jól működött, hiszen a román falvakban mindenütt megvoltak azok az emberek, akik meghúzták a harangokat, értesítették a lakosságot arról, hogy Vásárhelyre kell utazni. Mobiltelefonok akkor nem léteztek, de működött az emberi hálózat.
– Ön bizonyos szempontból kisebbségi, hiszen a görög katolikus egyház híve, ugyanakkor anyanyelvi szinten beszél magyarul, otthon van a magyar kultúrában. Mennyire magyar a családja?
– Édesanyám egyik nagyapja, azaz a dédnagyapám római katolikus vallású magyar ember volt.
– Román nemzetiségű értelmiségiként az elmúlt húsz év alatt a legkövetkezetesebben kiállt a magyarság jogaiért. Mennyire ítélte el ezért a román társadalom? Mi volt a legkeményebb támadás, ami emiatt érte?
– Otthon olyan nevelést kaptam, amely a kisebbségek melletti kiállásra késztet. Édesapám családjában memorandisták is voltak, a dédapám testvérének, Aurel Suciunak a neve szerepel a Funar-féle kolozsvári emlékmű névsorában. A románok annak idején szintén emberi jogaikért szálltak síkra. Olasz nyelvre a híres görög katolikus bíboros, Alexandru Todea oktatott. Tőle is sokat tanultam a bátorságról, és arról, hogy valamennyi elnyomottal mindenképpen szolidarizálni kell. Orvos szüleim mindkét nyelven beszéltek, a férjem magyar nemzetiségű. Ugyanakkor az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem magamtól álltam ki a barikádra. 1990-ben a tanárok egyik vásárhelyi összejövetelén elmondtam a véleményemet, és ezután egy tévés – ha jól emlékszem, Farkas Istvánnak hívták – készített velem egy interjút, ami bekerült a bukaresti tévé adásába, éppen január 28-án, amikor Bukarestben nagy felfordulás volt, és mindenki a készülékek előtt ült. Rengetegen látták az interjút, így egy csapásra közismert lettem. Később számomra a legfájdalmasabb az volt, hogy az a nép, amelyhez tartozom, kiközösített. A családomat is megbélyegezték. A testvéremre, az unokatestvéreimre, a fiamra ferde szemmel néztek, egy időre munkanélküliekké, kiközösítettekké váltak. A fiatal orvosok nem köszöntek édesapámnak, az idős orvosnak, akinél gyakornokokként dolgoztak, habár ő tényleg „tiszta” román. A kispolgári orvostársadalom évekig igen elutasítóan viselkedett velünk szemben. Tőlem megtagadták azt a jogot, hogy egy néphez tartozzam. Megbélyegzett emberré, „nemzetárulóvá” váltam. Újságokban azt írták rólam, hogy olyan magyar-zsidó vagyok, aki egy szép román név mögé rejtőzik. Nem az volt nehéz, hogy kiálljak az emberi jogokért, eme mentalitás ellen vívtam a legnehezebb harcot.
– Szóval az említett interjú miatt lényegében kényszerpályára került?
– Így van. Soha nem akartam közismert személyiség lenni, politikusi pályát befutni. Szüleim diszkrécióra neveltek, de nem beszéltek le semmiről. Viszont nagyon sok fenyegetés érte őket, például valakik többször kilátásba helyezték, hogy felgyújtják a házukat. A fiam is mindig mellettem állt, de később azt javasolta, ne csak a magyarság és a cigányság jogaival foglalkozzam. Viszont én úgy gondoltam, hogy ha én nem mondom ki ezeket a dolgokat, más nem teszi meg. Ezért kitartottam ennél a témakörnél. Persze ennek előnye és hátránya is volt. 1990-ben elvesztettem az állásomat, másrészt nemzetközileg ismert és elismert lettem, olyan országokban, ahol komoly hagyománya van a kisebbségi harcnak, a civil kurázsinak. Harminc országban jártam, számos konferencián szólaltam fel, több nemzetközi szervezet tagja lettem, itthon mégsem javult a megítélésem. Amikor a legutóbbi parlamenti választáson kihúztak a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőjelöltjeinek listájáról, a pártvezetés ezt azzal indokolta, hogy nem volt megfelelő a kiállásom az 1990-es marosvásárhelyi és a hadrévi események kapcsán. Tehát ma is mellőzött egyéniség vagyok, akit például nem hívnak meg talk-show-kba.
– A Pro Europa Liga nagyon sokat tett Vásárhelyen a közhangulat megváltozásáért, a konfliktusos helyzet megfelelő kezeléséért, a demokratikus nevelésért. Az ön sajtókonferenciáira olyan „véres szájú” újságírók jártak az 1990-es években, akik igen negatív hatással voltak a román közösségre, és később nagyon lassan mozdult el jó irányba a román sajtó. Valóságos leckéket tartott demokráciából, emberi jogokból a nacionalista újságíróknak. Ön ezt hogyan érzékelte?
– Valóban médiaháború zajlott Marosvásárhelyen, amit valahogy meg kellett nyerni. A koromnál fogva is sokszor azt éreztem, hogy a fiatal újságírók mamája vagyok, aki jó útra próbálja téríteni őket. Megdöbbentő, hogy most, a húszéves évforduló kapcsán egyes újságírók nyilvánosan beismerték: a Vatra Românească tagjai voltak, és évek után jöttek rá arra, hogy manipulálták őket. Nos, ehhez a beismeréshez nagyobb kurázsi kell, mint amilyen az enyém volt. Emlékszem, amikor Vásárhelyen először szerveztem nemzetközi konferenciát, az egyik román újságíró nyilvánosan rengeteg támadó kérdéssel bombázott. Utána a külföldi meghívottak megjegyezték, hogy ez az újságíró részéről felért egy vallatással. De akkor is álltam a sarat, mint máskor is, amikor a helyi román sajtóban azt írták rólam, hogy szekus besúgó voltam. A Cuvântul Liber soha nem közölte az engem lejárató cikkekre küldött válaszaimat. Egy alkalommal sajtópert is indítottam ellenük, de mivel egyetlen román vásárhelyi ügyvéd sem vállalta fel a védelmemet, lemondtam erről. Feltétlenül román nemzetiségű ügyvédet akartam fogadni. Hát nem találtam. Végeredményben a sajtóper beindítása ellentmondásban lett volna a sajtószabadságról alkotott felfogásommal, ezért végül nem bánom, hogy nem került rá sor.
– Ön szerint mit kellene tennünk a magyar–román viszony normalizálásáért?
– Úgy vélem, a teljes megbékélés kulcsa az erős erdélyi identitástudat. Ami szerintem ma is árt az erdélyi lakosságnak, az az, hogy mind a román hatalom, mind a magyar politikusok részéről nyomásgyakorlás folyik. Egyes román pártoknak ma is érdeke Erdély destabilizálása. Ennek a folyamatnak része az ortodox egyház előrenyomulása, az ortodox templomok építése. Ugyanakkor Budapest részéről is létezik egyfajta nyomás. Olyan magyarországi áramlatok éreztetik hatásukat, amelyeknek nincs mit keresniük Erdélyben, mint például a Magyar Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. Persze ez nem azt jelenti, hogy korlátozni szeretném a véleménynyilvánítási, önkifejezési jogot. Csakhogy az erdélyi magyar–román viszony igen érzékeny mérleghez hasonlatos, nagyon vigyázni kell az egyensúly megőrzésére. Azt gondolom, hogy az erdélyi magyaroknak az a titkos vágya, hogy egy virtuális Nagy-Magyarországban együtt éljenek az anyaországi magyarokkal, sajnos megakadályozza őket abban, hogy az erdélyi románokkal közös projekteket képzeljenek el, ezek megvalósításán dolgozzanak. Nem titok, hogy a Provincia-körhöz tartozó értelmiségiekkel évek óta egy olyan Romániában gondolkozunk, amely lehetővé tenné, hogy a régiók – esetleg spanyol mintára – nagyobb önállóságot kapjanak, ami nem jelentené a függetlenségüket, Erdély leszakadását az ország testéről, csupán határokon belüli autonómiát kapna a régió. Én hiszek ennek a megvalósulásában. Viszont a kölcsönös megismerés sajnos még igencsak gyermekcipőben jár mind az erdélyi románok, mind a magyarok részéről. Enélkül pedig semmire nem megyünk, akár van autonómia, akár nincs.
Máthé Éva. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

lapozás: 1-23